Még mindig kórházban vagyok. Már rohadtul idegesít, hogy mindenki körbe ugrál és lesajnálóan néznek rám. Nem vagyok földönkívüli! Ugyanolyan ember vagyok, mint ők maguk!
-Halihó! Jess angyalom bejöhetek? Hoztam neked ebédet.-nézett be anyám az ajtón maga lőtt lebegtetve egy Burgeres zacskót.
-Nem vagyok éhes. Ki akarok menni pár percre a levegőre. Egy kávét tudsz hozni?-kérdeztem egyhangúan. Már nagyon vágytam arra, hogy elszívhassak egy szál cigit és igyak egy kávét.
-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet kicsim. Most pihenned kell.-mondta.
-Már megdöglök ettől a bűztől! Így egyszerűen lehetetlen pihenni! Ez az áporodott gyógyszer szag kinyír előbb-utóbb ha be vagyok ide zárva!-mondtam undorodva. Felkeltem kitéptem a tűt a kezemből, megfogtam a cigimet és kimentem a szobából.
-Jess most azonnal gyere vissza nem mehetsz ki a kórteremből! Nem vagy még olyan állapotban!-kiabált utánam.
-Leszarooooooom.-szóltam vissza nyújtott hangon és azzal be is léptem a liftbe. Szerencsémre épp akkor szállt ki egy nővér a liftből kezében egy tálca kávéval. Kivettem egyet.-Kösz. Már pont akartam venni lent.-mondtam azzal befordultam a liftbe. Lementem és elszívtam gyors egymásutánban 7 szál cigit. Fel mentem a kórterembe a táskámért és az anyám kérését figyelmen kívül hagyva kimentem az utcára és hívtam egy taxit. Pont leszartam, hogy mit gondolnak mások. Nem bírtam már tovább bent maradni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése